Hírek : A hitelt hitelből, s annak hitelét is hitelből finanszírozták |
A hitelt hitelből, s annak hitelét is hitelből finanszírozták
2006.06.04. 20:43
85,1 százalékkal nőtt az államadósság az elmúlt hat évben. Az adósság éves növekedése 2000-ben és 2001-ben 500 milliárd forint alatt volt, 2002-ben, a Medgyessy-kormány nagy osztogatásának köszönhetően megháromszorozódott, 1504,7 milliárd forintot tett ki, 2003-tól pedig évi 1000 milliárd forint körül állandósult.
A jövőben sem várhatóak olyan bevételek, amelyek a hiány mérséklését eredményezhetik. Hazánk harmadik a világranglistán. De eladósodott lakosság is, nem csak az ország.
A központi költségvetés adósságnövekedésének 63,3 százalékát a költségvetés hitelátvállalások nélküli hiánya okozta, amit elsősorban működési jellegű kiadások idéztek elő. Ezek eredményeképpen a számvevőszék álláspontja szerint a jövőben nem várhatóak olyan bevételek, amelyek a hiány mérséklését eredményezhetik.
A vizsgált időszakban a kötvények és kincstárjegyek után a befektetőknek kifizetett hozamok csökkentek, az adósságportfolió összetétele kedvezőbbé vált. Ennek ellenére a hiány részeként megjelenő kamat a központi költségvetés adósságnövekedésének 82,2 százaléka volt. Ez azt jelenti, hogy a kamatokon keresztül az államadósság determinálja és beszűkíti a költségvetés mozgásterét.
***
A központi költségvetés adósság-növekedésének 28,6 százalékát a vizsgált hat évben a tb-alapok hiánya tette ki. Az alapokon belül az egészségbiztosítási alap hiánya volt a meghatározó, aminek oka a járulékkulcsok csökkentése, illetve a kieső források - központi költségvetésből történő - pótlásának elmaradása volt. A nyugdíj-biztosítási alap hiánya mérsékeltebb, ugyanakkor növekvő volt.
A központi költségvetés adósságának növekedését a hiányokon túl döntően a költségvetésen kívüli szervezetektől átvállalt hitelek vagy részükre térítésmentesen juttatott államkötvények okozták. Az átvállalt hitelek többsége mögött fejlesztések, beruházások (például a MÁV fejlesztései, autópálya-beruházások) álltak, amelyek a jövőbeli fejlődést szolgálják. Ezen túl mérsékelték az adósságot a privatizációs bevételek, növelték az EU-Emoga támogatás-megelőlegezések és az MNB-tartalékfeltöltések.
***
Az önkormányzatok adósság-állománya a 2000.év végi 101,6 milliárd forintról 2005 végéig 291,6 milliárd forintra nőtt. Az adósságon belül a fejlesztések miatti adósság a meghatározó. Ugyanakkor 2000-ben az önkormányzatok 13,9 százaléka, 2004-ben már 20,3 százaléka kényszerült működését finanszírozó hitelek felvételére.
Az Államadósság Kezelő Központ Rt. (ÁKK) által 2000-2005 között bevont források 9,2 százaléka hitelfelvételből, 90,1 százaléka értékpapír kibocsátásából származott. A forrásbevonások 74,5 százaléka forintban valósult meg. A vizsgált időszakban az ÁKK Rt. 12963,7 milliárd forint értékben éven túli lejáratú forrásokat vont be, a törlesztés összege ugyanezen lejáratnál 7967 milliárd forint volt. A törlesztések nem eredményezték az adósság csökkenését, mivel azok teljesítéséhez új forrásbevonásra volt szükség.
***
Az Állami Számvevőszék évek óta visszatérően jelzi a költségvetési bevételek felültervezését, a kiadások alultervezését, a költségvetés évközi, többszöri módosításának negatív következményeit, a hatásvizsgálatok nélküli tervezést, és az állami feladatok tartalma és finanszírozási mértéke meghatározásának szükségességét az államháztartás hosszú távú egyensúlyi követelményeinek biztosítása érdekében - mutat rá a jelentés.
A hat évet átfogó ellenőrzésről szóló jelentésben, a tapasztalt tendenciák alapján, a számvevőszék több olyan kockázati tényezőre mutat rá, amelyeknek jövőbeli kihatásai lehetnek. Ezek között említi a jelentés, hogy az adósságállomány további növekedése - különösen a kamatok emelkedése mellett - a költségvetés mozgásterének további beszűkülését okozhatja.
Az egészségbiztosítási alap hiányának növekedése azt jelzi, hogy az egészségügy pénzügyi egyensúlyi helyzetének megteremtése kiemelten fontos feladat. A nyugdíjbiztosítási alap hiányának növekvő tendenciája további adósságnövekedési kockázatot jelent. Az önkormányzatoknál a működési hitelállomány növekedése költségvetésük deficitjére utal, ami a szektor további eladósodásának kockázatát hordozza magában.
***
Az Állami Számvevőszék az ellenőrzés megállapításai alapján javasolja (mást nem tehet - szerk.) a pénzügyminiszternek, hogy intézkedjen a Kincstári Egységes Számla napi likviditáskezeléséhez szükséges megbízható és pontos információk biztosításáról, és határozza meg az államadósság kimutatásának rendjét és módszertanát
A kormánynak pedig azt javasolja az Állami Számvevőszék: kezdeményezze az államháztartási törvény módosítását annak érdekében, hogy az nevezze meg az uniós statisztikai módszerek szerinti hivatalos adósságadatokat publikáló szervezetet, és szabályozza az állami követelések és azok kezelésének fogalmát. Rendeletben szabályozza az államháztartás egészére vonatkozó államadósság bemutatásának felelősét, valamint dolgozzon ki és terjesszen az Országgyűlés elé a tb-alapok mindenkori pénzügyi egyensúlyának megteremtését szolgáló javaslatot.
***
Argentína és a Fülöp-szigetek után Magyarország halmozta fel a bruttó hazai össztermékhez mért legnagyobb külföldi adósságot a feltörekvő piaci országok közül - derül ki az Economist gazdasági hetilap legújabb kimutatásából, amely a Világbank adatai alapján rangsorolta az egyes országok adósságállományát. Eszerint hazánk már 2004 végén több mint 60 milliárd dolláros külföldi adóssággal rendelkezett, amely 63 százalékos GDP-arányos adósságnak felel meg. (Csehország 43 százalékos, Lengyelország pedig 41 százalékos adósságrátát tudhatott magáénak, de még - a szintén gyenge makrogazdasági adatokat felmutató - Törökországnak is csak 53 százalékos adósságrátája volt.)
De eladósodott lakosság is, nem csak az ország. Az elmúlt hat évben tízszeresére emelkedett a lakossági hitelek állománya a kelet-közép-európai országokban, miközben a megtakarítások kivétel nélkül mindegyik államban visszaestek - állapítja meg a Bank Austria Creditanstalt legfrissebb felmérése.
***
Egy másik rangsor is napvilágot látott azonban időközben: a Magyar Nemzeti Banké. Az Európai Központi Bank adatai alapján készített, a bankszektor nyereségét mutató listán hazánk az első helyen szerepel a 25 uniós tagállam közül, lévén a magyar pénzintézetek érték el a legmagasabb, 25 százalékos tőkearányos nyereséget az Európai Unióban. Az MNB jelentése, amely szerint a hazai pénzintézetek eredményének meghatározó részét, közel kétharmadát a kamatból származó eredmény adta. A magyar bankrendszerben évek óta nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően magas a hitel- és betéti kamatok közötti különbség okozza. Az MNB a következő években sem számol a hazai bankok jövedelmezőségének csökkenésével.
Ehhez sem fűzünk kommentárt. A tények önmagukért beszélnek...
|