A tiszta forrás megtalálását követõen ma már mindhárom köztársaság a sajátjuk. Most meg beköszöntött a reformkor. A tépett balsors. Fletó szívcsakrára helyezett kérges kezével felpattan a Pilvax asztalára, onnan üzen a népnek. (Jaj, Istenem, miket mond!) Késõbb a mûveleti területen (mûveletlenül) megvereti az objektív Táncsicsot. Ha így haladunk visszafelé az idõben, a posztmodern baloldalon lassan hun-kun vér- és dacszövetséggé alakul az Árpád-házi MSZP.
 
Közben a világ internacionalista reformerei egymásban egyesülnek. A hömpölygõ melegfelvonuláson. Ungár Klára picinyke tangában meghágja a turult, majd tollas háttal beköszöntõt mond. Odébb egymással pettingezõk petícióznak, összeállítják a nemkívánatos heteroszexuálisok listáját. Felállítják a kötelezõ nemi kvótát. Aztán a füvészkerti sátorban jó liberálisként megint elmennek faltól-falig. Nem engednek Kókából! Csomót kötnek rá. Pedig Demszky (Fúrófej), akár egy gyáva nyúl, hideg büszkeséggel kapaszkodik ingatag bársonyos székébe. Nem úgy, mint Kuncze, aki Fodor Gabriella legnagyobb örömére lassan kisterilizálja magát saját pártjából. (Übünek elege van a pünkösdi királyságból, a rendre felbukkanó királydrámákból) Bakot lõtt! Mert megbukott a nagyvad Magyar, meg a Csodaszarvas Bozóki. (Besült Jutocsa gyutacsa) Most lekottáznak, beskáláznak, hangszerelnek. Aztán kiderítik, hogyan lehet magánszámlán megzenésíteni a beáramló nemzetközi pénztõkét. Azért minden rosszban van valami jó. A Brüsszelben fészkelõdõ izraeli lobbista Eörsi helyett a kis puja Göncz Kinga - Golda Meir magyar paródiája - lesz a külügyminiszter. A szakértõ kormányban végre mindenki a helyére kerül.    
 
Ez mégis furcsa. Ez a kispöcs Kovács Pistike négy minisztert delegált a tizenegybõl a nemzeti /?/ válogatottba. A kutyafáját! Gondoljanak bele, a saját magával bezsarolt kormány több mint egyharmada egyenesen a libsi homokozóból érkezett. Emblematikus. Itt a lista: Az egészségügybe beborítékolt Molnár, aki elcsúszott a hálapénzen. Az állatkerti Persányi, akinek nevét (sír)kõbe vésnék a zöldek. A multifunkcionális Kóka, akit imába foglalnak az elbocsátott közalkalmazottak és a vidám kényszervállalkozók. Végül itt van Moha bácsi pszichoterapeuta kislánya. Vele együtt négy szadista ragadozó kering megint a parlamenti kupola felett, akár Alfred Hitchcock támadásra kész fekete vészmadarai. Pedig ezek „csak” SZDSZ-eszesek. De Gyurcsány, a lotyaszájú hiú disznó (önvallomás) nem kesereg. Ráver Rákosira. Bátran fellapozza a róla szóló fehér könyvet. Az üres lapokból kiáramló szingli hordák felett felsejlik neki a csomagoló Bokros szelleme. A parasztvakító bajszos sziluett. Mellette a törvényhozást is megkísérti, megszorítja néhány árnyalak. A kinevezések elõtt Kiss apparátcsik elhúz a banánköztársaság felett. (Nem rogyik rá az ég!) Szorosan alatta Gráf, a kizöldelt báró. Mellette Szilvásy, a kirúgás-szervezõ, pártkasszakezelõ, aztán Hiller, a szépszájú szoprán szocdem. A bülbülszavú. Utána következik a vagyonadós Veres, az õrzõ-védõ Petrétei. Sor végén a nõnek álcázott, oroszlánszívû Lampert, a hídi csata „hõse” dolgozza fel a brutális verés tanulságait. (A dolgozó népet gyepálom!) Jaj! A katonának is teljesen alkalmatlan Szekeres topmenedzsert el ne feledjük! Õ mindenhez ért. Univerzális, akár a mosópor. Nagyra nõtt homloka fékezetten habzik. Most éppen a hazát védi. Igen, mert megérdemeljük! A szaknévsor pártlistájával átköltözött a Köztársaság tér szelleme a Kossuth téri büfébe. Maligán. Talpon álldogálva ott iddogál még a határnyitogató is, fõtanácsadói minõségben. Wertheim. Proli, dzsentri és milliárdos errefelé már rég egységbe forrt. Akár a modern, haladó és fájdalommentes reformpárt.

Azért ennek a fele sem tréfa. Lassacskán elfogy a humorérzékünk. Már nem rejtõzködik, nem bújik mókás álarc mögé, hanem itt van teljes valóságában, teljes médianyilvánosságában ez a gyilkos ösztönû zombi, ez a torzszülött, kelet-európai neoliberális diktatúra. Ez a deviáns és rettenetes világ. Infantilis identitást, drasztikus elvonást és végleg felbomló államformát erõszakolt ránk. Benne tobzódik az állatfarm modern diktátora Gyurcsány, aki új sztárkultuszt teremtett magának, aki könnyes vezérmítoszt emelt maga köré. Mániákus és megfellebbezhetetlen erõközpontot alakít. Kiválasztott kapzsi hívei, mohó és gõgös alattvalókat terelnek felé, lángelméje körül ájult rabszolgahad sündörög. Ezek szinte már várják a népnevelõ reform-korbácsot. Az önostorozást. Ezek a beteg lelkületû született liberálisok most minden vonalon felszámolják a magyar-magyar kapcsolatot. Befejezik a végsõ harcot. Beteljesítik a küldetést. Az általuk létrehozott nyitott társadalomban végleg nemzetközivé válik a kódokkal deformált, istentelenül egoista fogyasztó. A véglényekben legbelül lerohadnak az alázatos humanista korlátok. Aztán ebben a maradék-szakadék államban a torz emberek torz lélekkel szörnyülködhetnek, és megvethetik a magányos hõst, Durayt. Az egyik utolsó, még élõ, igazat beszélõ nemzeti szimbólumot. A végleg kisebbségbe szorult kirekesztett és megvetett magyart. Az õ nyomorult rezervátumi léte lesz a kiátkozott fõgonosz, az eltaszítandó másság. Õ lesz a nacionalista eretnek, a mindenki által megvetett pária. Rá nem vonatkoznak majd az egyetemes emberi jogok. Még a genfi konvenció sem! Õ kormányzati szinteken kilövésre ítéltetett, üldözött vad marad. Mindörökre célkeresztben marad, ha az ellenzék csak csendes, finom, fazon-„alkotó” bojtként fityeg a pénzdiktatúra „demokratikus” mentéjén. A jobbik Magyarországnak nem lehet más feladata, mint eltakarítani ezt a nagyra nõtt, bûzlõ trágyadombot. El kell tüntetnünk a született liberális jómadarak által létrehozott és lerakodott fojtogató végterméket. Nincs mese. Ki kell lapátolnunk innen ezt az évtizedek óta felgyülemlett szart! Nem lesz felemelõ és könnyû munka, de erre kötelez bennünket a forradalom 50. évfordulója.