Egy olyan helyzetben lett Vona Gábor pártelnök, amikor a felmérések szerint az ország lakosságának tíz százaléka elkötelezett a nemzeti radikális eszmék iránt, amikor a kormányellenes tüntetések legfőbb tanulsága, hogy hiányzik egy igazi párt, és egy igazi vezér, aki összefogja a jó szándékú, de különböző csoportosulásokban leledző, a nemzet iránt elkötelezett embereket. A pártelnök első nagyinterjúját a HunHír.Hu-nak adta.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke lettél akkor, amikor a balliberálisok úgy félnek a nemzeti eszmék előretörésétől, mint ördög a tömjénfüsttől. Ezt a helyzetet azonban ki is kell használni, mert nem biztos, hogy a közeljövőben lesz rá lehetőség.

A Jobbik tagsága úgy döntött, hogy az elkövetkezendő két évet az én elnökségem mellett képzeli el. Ez óriási megtiszteltetés, hiszen egy nagyszerű ellenjelölt, Molnár Tamás volt a másik választási lehetőség. A mai nap még az ünneplésé, a köszöneté, holnap vasárnap, de a hétfő reggel már a munka megindításáról fog szólni. Szerettük volna a tisztújítást októberben megtartani, de a szeptember közepén kezdődött események elmosták a terveinket. Az egész Jobbik az utcán volt. Budapesten a háttérből, a vidéki nagyvárosokban főszervezőként segítettük a tüntetéseket. Ezért csúszott november végére a kongresszus, ami nekem azért baj, mert még idén sok minden végére akartam járni. A karácsony előtti néhány hét során szeretném felmérni a párt jelenlegi helyzetét, egyfajta leltározásra van szükség. Két választási kampány, másfél hónap utcai küzdelem és egy tisztújítás van mögöttünk. Rendezni kell a sorokat, hogy jó erős tömjénfüst lehessünk.

Egy politikus belophatja magát az emberek szívébe megjelenésével, nyilatkozataival, újszerű látásmódjával és életkorával is. Sokak szerint nálad ezek a tényezők adottak, csak még jobban és határozottabban kell őket kidomborítani.

Köszönöm, ha így látod. Tény, hogy a Jobbik nevét sokan ismerik, az enyémet pedig még nem elegen. Most hogy elnök lettem, kötelességem húzni a pártot. Bizonyára van sok hiányosságom, fejlődni valóm, de azt hiszem, reálisan látom a saját képességeim. Tudom, hogy mire vagyok képes. Nemcsak vezetni, szervezni és megnyilvánulni akarok, de tanulni, fejlődni is. Emellett igyekeztem egy olyan csapatot összeállítani, amely kiegészít, ahol kell, amely kritikus, amiben kell, és amelyért tűzbe merem tenni a kezem.

Az őszi események megmutatták, hogy egyre többen vannak azok, akiknek nem kell a gyurcsányista hazugságáradat, és határozottan elvetik a szélliberálisok nemzetellenes törekvéseit. Minden egyes megmozduláson viszont látszott az emberek tétovasága, és vezérért kiáltottak még akkor is, ha csupán párfős csoportosulásról volt szó.

A nemzetiek vezérkeresése természetes dolog, ezen a térfélen mindig is erős volt a vezető személy szerepe. Most mégis úgy érzem, hogy van benne egy jó adag tehetetlenség és frusztráltság. Ha nem találunk vezért, akkor ne is csináljunk semmit, mert nincs értelme, ha meg találunk, akkor meg csináljon mindent ő? Nem hinném, hogy bárki, bármilyen nagyszerű ember önmagában jelentené a megoldást. Szervezettségre, széles beágyazódásra, a civil és a politikai erők összefogására van szükség. Ha ez kitermel egy vezért, annak örülni kell, azt követni kell, ha nem, akkor csinálni kell a dolgunkat nélküle.

Nem lehet ez a vezér a Jobbik elnöke?

Vezérnek nem születik az ember, nem is választják, hanem csak azzá válik. Olyan ereje van, hogy a többiek egyszerűen mögé állnak. Engem a Jobbik elnökévé választottak, ennek a feladatnak kell megfelelnem. Hogy ez mire lesz elég, a jövő majd úgyis eldönti.

Hiába a jó szándék, a jó elgondolások, a jelenlegi helyzetben elsősorban parlamenti pártpolitizálással lehet előbbre vinni a nemzet ügyét. A Jobbik előtt kettős út áll: parlamentbe kerülni, és a nemzeti érdekeket olyan markánsan képviselni, hogy az emberek meg tudják különböztetni a Fidesztől.

Nem szeretem a hamis moralizálást. Mi nem akarunk örök ellenzékiek lenni, nem akarunk a partvonalon kívül lakni, nem akarunk az igazság verbális, de inaktív bajnokai lenni. Azért alakultunk párttá, mert a hatalmat akarjuk. Ez egy párt célja. Bele akarunk szólni az ország irányításába, végre akarjuk hajtani a programunkat. Ehhez persze előbb kell egy program, nem egy szedett-vedett, hanem olyan alapos és erős, amilyen nem volt még radikális pártnak Magyarországon, másrészt kell egy megújulás, egy határozottabb, dinamikusabb politika, én csak úgy hívom, egy új radikalizmus. Ha ez a kettő, a program és az új radikalizmus megvan, akkor elég nehéz lesz a Jobbikot bármelyik párttal összetéveszteni.

Nem megkerülhető kérdés, hogy milyen lesz a Jobbik és a nagyobbik ellenzéki párt kapcsolata. Ha markáns kívülállóságot mutat fel a sok közös dolog mellett, akkor idetalálnak azok, akik a korábbi nemzeti radikális párt széthullása után a Fidesznél kerestek menedéket és csak úgy elvannak ott a jobb szárnyon.

A Jobbik eddig szavakkal és érvekkel próbálta meggyőzni az embereket, miért van szükség ránk a Fidesztől jobbra, önálló pártként. Ez nem vált be. Az emberek az erősre szeretnek szavazni. Nem maradt más, erőssé kell válnunk. Ez nem megy másképp csak munkával, tettekkel.

Eddig a Jobbik a korábbi elnök tevékenysége alatt elég jól működött az utcai performance-okban, médiaérdeklődésre számot tartó látványos akciókban, de úgy tűnik, túl sok többletszavazatot nem hozott, legfeljebb a meglévők érzékelhették a párt aktivitását. Emellé viszont konkrét cselekvési programok is kellenek.

Az utcát nem szabad lebecsülni, már csak azért sem, mert más fórumunk nincs. Innen kell a Parlamentbe jutnunk. Folytatni kell a performance-okat, a tüntetéseket, de fel kell erősíteni a szakmai munkát, a programírást is. Országjáró turnékat tervezünk, ahol nem csupán politikai előadások, fórumok, hanem kulturális előadások, rock koncertek is lennének. Felvesszük a kapcsolatot európai radikális pártokkal. Újra beindítjuk a legendás Médiafigyelő Szolgálatunkat, amely a rendszerváltozás után a legtöbbször sötétítette el a jogsértő TV-k képernyőjét. Folytatjuk a tradícióvá vált keresztállításokat. December 11-ét, Árpád napját minden évben az Árpád-sávos lobogó napjaként kívánjuk megünnepelni. Politikai színünkké a piros-fehér színeket választottuk. A gondozatlan hadi sírok rendbetételére országos hálót hozunk létre. És még sorolhatnám. Tehát tele vagyunk elképzeléssel, és úgy érzem, a megvalósításhoz szükséges erővel is.

Azt mondtátok, hogy a Jobbik antiliberális párt. Ez így helyén is lenne, csak nem hordoz pozitívabb üzenetet, ha nem valami ellen szól, hanem önmagát népszerűsíti és definiálja úgy, hogy ebben az esetben nem vesz tudomást az "ellenségről"?

A Jobbik nevezte magát EU-ellenes, antiliberális és ügynökmentes pártnak is. Ezek mindig egy adott időszak legfontosabb aktualitására vonatkoztak. Remélem, hogy innentől kezdve egyértelművé válik mindenki számára, hogy mi vagyunk az új radikalizmus. Ez pedig három dolgot jelent számunkra, kőkemény nemzeti érdek- és értékvédelmet, kulturált hangnemet és szakmai igényességet.

Korábban többször szóvá tettem a Jobbikkal kapcsolatosan, hogy egy valami hiányzik a párt mögül: az értelmiségi holdudvar, és azok a kommunikációs elemek, amelyek megkülönböztetik egyértelműen a Fidesztől. Ha a Jobbik rendezvényén ugyanazok a dalok szólnak, ugyanazokat az előadókat népszerűsítik, akik egyértelműen a Fideszhez kötődnek és köthetők, az átlagember megint csak nehezebben találja meg a különbséget.

Teljesen igazad van. A Jobbiknak fel kell építeni a saját arculatát. Saját színekre, saját zenekarokra, saját értelmiségi és művész holdudvarra, saját médiumokra van szükség.

A Jobbik elsősorban a fiatalok pártja, de napjainkban ez a korosztály kiegészül az idősebbekkel, hiszen nem nagyon számít pár év, és tapasztalható a generációk egymásra találása is. Így akár ennek a kérdésnek a megfelelő kezelésével választásokat eldöntő tényező is lehet a Jobbik a következő nagy megmérettetésen.

A Jobbik a fiatalok és az örök ifjak pártja. Nem életkor, hanem a nemzethez, a hazához való viszonyunk alapján szerveződtünk közösséggé. Minden korosztálynak azt kell beletennie a közösbe, ami az erénye. A fiataloknak az erőt, a dinamizmus, a frissességet. A középkorosztálynak a józanságot, a szakértelmet, a határozottságot. Az időseinknek pedig a bölcsességet és a tapasztalatot. Ez egy olyan elegy lehet, amely ha nemzeti elkötelezettséggel érintkezik, akkor könnyen berobbanhat.

Harcolni, küzdeni, egy gondolkodó családos, kicsi gyermeket nevelő férfiember ars poeticája. Ez akár lehet üzenet is, de bővítsük ki pár mondattal, hogy a kép még egységesebb legyen.

Hogy mi az ars poeticám? Valóban a harc. Azt gondolom, hogy az ember egy olyan állat, amely képes értelmet adni az életének. Erre mindenkinek egy lehetősége van. Egy élete. Lehet élete értelme a pénz, lehet az értelme az öröm, lehet a kényelem, de lehet a küzdelem is valamiért. Valami nemes, emberhez méltó célért. Mi lenne nagyobb és dicsőbb feladat, minthogy szolgáljuk ezt az ezerszer megtört és ezerszer talpra állt nemzetet, amelybe születtünk. Ezerhatszáz éve Attila, hun király azt mondta, hogy sokan szeretnek várni tétlenül a szerencsére, ő azonban nem ilyen. Keresi, kutatja, majd ha megtalálta, elébe megy, megragadja, a földre teperi, rátérdel a nyakára, és nem engedi többé. Ez lehetne akár a Jobbik mottója is.

A lecke fel van adva, a történelmi helyzet adott, akkor hát rajta.

Forrás: G. Kirkovits István - HunHír.Hu